A vízi rendezvény engedélyét minden esetben a területileg illetékes vízirendészeti rendőrkapitányságtól kell megkérni.
A Duna fő ágát érintő, valamint egyéb víziúton a hajózási zárlattal járó (a vízirendészeti engedélyben fel van tüntetve) rendezvények esetében hatóságom engedélyét is meg kell kérni.
Hatóságom a hajózási zárlatot, ill. forgalomkorlátozást akkor rendelhet el, ha a rendezvény a hajóútban a hajózást szükségszerűen korlátozza, illetve a hajózás a rendezvényen résztvevőket veszélyeztetheti, vagy a rendezvény más vízi közlekedésben résztvevőt veszélyeztethet.
A rendezvény szervezője a területileg illetékes vízügyi igazgatóságtól - mint a víziút kezelőjétől – köteles tájékozódni, hogy a tervezett rendezvény érint-e a hajóutat.
Az eljárást az alábbiakat tartalmazó kérelem benyújtásával kell kezdeményezni:
1. Hatóságunk által kiadott vízi rendezvény adatalap kitöltve.
2. A vízi rendezvény jellege, megnevezése.
3. A rendezvény pontos helye (ahol van, ott fkm szelvény, tavon jól behatárolható vízterület megnevezése). A helyszínről készített méretarányos, áttekintő helyszínrajz, bejelölve a vízi rendezvény helyét és a kihelyezésre tervezett jelzéseket ( a hajózási zárlat jelzéseit is ). A rendezvény kezdési és befejezési ideje, hónap, nap, óra lebontásban.
4. A vízi közlekedést befolyásoló tényezők ismertetése ( pl. úszó- és egyéb sportversenyeknél a résztvevők várható száma, tűzijáték esetén a töltetek biztonsági távolsága stb.).
5. A hajózási zárlat biztosításáért, jelzések kihelyezéséért – ami minden esetben a kérelmező feladata - felelős szervező megnevezése, címe, telefon és fax száma.
6. Az eljárási díj befizetésének igazolását. A befizetés történhet személyesen a pénztárba történő befizetéssel, illetve átutalással. Átutalás esetén a hatósági eljárási díj befizetését a Nemzeti Közlekedési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00289926-00000000 számú számlaszámra történő átutalással - a közleményben a „HO” jelzés után a tevékenység pontos tárgyára (pl: HO/ evezős verseny Duna 1590-1592 fkm) hivatkozva - az átutalás megtörténtét igazoló terhelési bizonylat másolatának hatóságomnak történő megküldésével igazolhatja.
Eljárási díjak:
Hajózási tevékenység részleges korlátozása folyón: |
13.115 Ft |
ill. a hajózási tevékenység teljes korlátozása esetén folyón: |
16.772 Ft |
Hajózási tevékenység korlátozása tavon: |
11.182 Ft |
A Duna fő ágán vízisí, vízi sporteszközök és motoros vízi sporteszköz (Jet-Ski) számára kijelölt vízi sportpályák adatait az 5/Taj/2001. számú „Viziközlekedésben érdekelteknek szóló tájékoztató a Duna fõ ágán vízisízésre és vízi sporteszközök használatára kijelölt folyószakaszokról” című tájékoztató tartalmazza, amely a www.nkh.hu Hajózás/ Forgalomszabályozás-tájékoztatás (HSZH)/ Hajósoknak szóló tájékoztató (TAJ) Internet címen megtekinthető.
Hatóságunk engedélye nélkül tartható vízi rendezvény:
1. Folyókon, a Dunát kivéve: amennyiben a hajóúton kívül nincs a lebonyolítására alkalmas vízterület, a hajóútban is tartható, a Hajózási Szabályzat rendelkezéseinek megtartásával, (amennyiben a vízirendészeti engedély másképp nem rendelkezik).
2. A Balatonon, Fertő-tavon és egyéb tavakon a kikötők vízterületén és a kikötőbejárat 300 méteres körzetén kívül, a HSZ rendelkezéseinek megtartásával.
Vízi rendezvény kizárólag Hajósoknak szóló hirdetmény birtokában tartható meg.