Szalagparancsok kihagyása
Ugrás a fő tartalomhoz
Tájékoztatók


Az alábbi menüpontokban a képzéshez kapcsolódó tájékoztatók találhatóak.

 

Tisztelt Kollégák!

 
Szeptember elején kiadásra került a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 179/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.), mely a korábbi ugyanilyen elnevezése 70/2005. (IV.21.) Korm. rendelet helyébe lépett. A kormányrendelet módosításának egyik legfőbb oka, hogy ez év január 1-vel változott a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (továbbiakban: Kkt.), mely szükségessé tette az alacsonyabb szintű jogszabályok hozzáigazítását, az ellentmondások megszüntetését.
A szakmai rendeletek változásával együtt azonban - a közigazgatási reform részeként- a közlekedési hatósági feladatok, illetve azok elosztása is változott, mely változást elsődlegesen a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII.20.) Korm. rendelet (továbbiakban: Statutum) tartalmazza, így a képző szerveket és a szakembereket, illetve a tanulókat és a vizsgázókat érintő változásokat együttesen kell megérteni.
Az alábbiakban tájékoztatást nyújtunk a fontosabb –törvényi és kormányrendeleti- változásokról, hangsúlyozva, hogy bizonyos részleteket majd a szintén módosuló 24/2005. (IV.21.) GKM rendelet fog tartalmazni.
 
A részletes tájékoztató a következő linken letölthető: Tájékoztató