1. Közlekedési jelzés (jelzőtábla, jelzőlámpa), forgalmi rend illetve út, gyalogút hibát tapasztaltam. Forgalmi rend módosítását tartom szükségesnek. Hol jelenthetem be?
A forgalmi rend fenntartásáért a közútkezelő a felelős. A hibát a helyszín tekintetében az illetékes kezelőnek jelentse be. Ügyeljen arra, hogy a helyszínt, a haladás irányát, az észlelés időpontját pontosan adja meg. Ezzel elősegíti hiba minél gyorsabb elhárítását. A kezelőnek az elhárításra előírt határidő a bejelentéstől kezdődik.
2. Az útügyekkel, forgalmi renddel kapcsolatos észrevételemet a közlekedési hatóságnak vagy a kezelőnek jelentsem be?
Bejelentését elsősorban a helyszín szerint illetékes közútkezelő számára tegye meg. A forgalombiztonsággal kapcsolatos észrevételeit a közlekedési hatóság is fogadja, indokolt esetben a közlekedési hatóság a közút kezelőjét a forgalmi rend felülvizsgálatára kötelezheti.
3. Az úthibák által okozott károk megtérítése ügyében kihez kell fordulni?
Az úthiba miatt bekövetkezett kár hitelt érdemlő igazolásával igényével a közútkezelőhöz fordulhat. Vitás esetben igényét polgári peres eljárásban érvényesítheti.