Skip Ribbon Commands
Skip to main content

Gyalog jössz, motorral mész
​Közös halmazt alkothat-e a rock and roll, a Harley-Davidson és a közlekedésbiztonság? Alsóörsön igen, június elején a 14. Harley-Davidson Motoros Fesztiválon.

​
Retrieving Data
DISASTER akció: szerencsére kevés volt a szabálytalanság
​Összehangolt közúti ellenőrzésre került sor az Euro Controle Route 2013. évi ütemezésének megfelelően a Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal koordinálásával 2013. május 14-16 között. A háromnapos akció kiemelt célja volt a gépjárművezetők figyelmének felhívása a rakfelületre elhelyezett rakományok szabályos rögzítésének fontosságára, és a veszélyes árut szállító járművekre, illetve a járművezetőikre vonatkozó szabályok betartására.
Magyary program: önkritika és rugalmasság
Fordulópontot jelent a magyar közlekedési ágazatban a tervek szerint két hónapon belül bevezetendő útdíjfizetési rendszer, és az ebből származó bevétel sem folyik el a jövőben, hangzott el a Magyar Mérnöki Kamara közlekedési tagozata balatonföldvári konferenciáján.
Ügyfélszolgálatok
A Nemzeti Közlekedési Hatóság változatlan helyeken és nyitva tartási időpontokban fogadja továbbra is Tisztelt Ügyfeleit.

További információért kattintson a Tovább gombra!