Jogorvoslat és jogsegély


Jogorvoslat

A Másodfokú Hatósági Főosztály fellebbezési ügyekben, fellebbezési kérelem benyújtása alapján jár el az egyes szakterületekre vonatkozó anyagi és jogi szabályok szerint. Illetékességi területe országos.

Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak)

A másodfokú eljárást megindító iratot (fellebbezést) kivétel nélkül az elsőfokú hatóságnál kell benyújtani, az elsőfokú döntés kézhezvételét követő 15 napon belül. Az irathoz bármilyen melléklet, illetve egyéb bizonyíték csatolható. A másodfokú eljárás az elsőfokú hatóság felterjesztésének beérkezésekor indul.

Az ügyintézéshez szükséges dokumentumokat, okmányokat a fellebbezéssel, illetve az ahhoz csatolt egyéb iratokkal és bizonyítékokkal együtt az elsőfokú hatóság küldi meg a Másodfokú Hatósági Főosztály részére. Az eljárás során szükséges további iratokat, illetve egyéb bizonyítékokat a másodfokú hatóság bekérhet.

Az eljárási illetéket az illetéktörvény, az eljárási díjat a vonatkozó szakági díjrendelet állapítja meg. A fellebbezés illetékéről, díjáról és azok befizetésének lehetőségéről az elsőfokú hatóság a döntésében tájékoztatást ad. A díj illetve az illeték befizetésének elmaradása az eljárás megszüntetését vonja maga után.

Alapvető eljárási szabályok

Az adott engedélyezési eljárás során az ügyfeleket – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban Ket.) alapján – fellebbezési jog illeti meg. A fellebbezésben címzettként minden esetben a másodfokú hatóságot, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központját kell megjelölni, de az első fokon eljáró hatósághoz kell benyújtani. A borítékon tehát az elsőfokú hatóság címének kell szerepelnie. A fellebbezés benyújtásával együtt a megtámadott határozatban előírt fellebbezési díjat (illetéket) is be kell fizetni, és a díjfizetés igazolását a fellebbezéshez csatolni kell. A fellebbezési díj (illeték) visszatérítésére csak az elsőfokú határozat megállapított jogszabálysértése esetén van lehetőség.

Az elsőfokú hatóság – amennyiben a fellebbezésben foglaltakkal egyetért – saját hatáskörben módosíthatja a döntését, és intézkedik a befizetett fellebbezési díj (illeték) visszatérítésére.

A másodfokú döntést hozó hatóság a sérelmezett döntést, valamint az azt megelőző eljárást megvizsgálja, ennek során nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz. A másodfokú döntést hozó hatóság beszerzi a másodfokú eljárásban kijelölt szakhatóság állásfoglalását. A másodfokú eljárás ügymenetére vonatkozó tájékoztatást az adott eljárásban érintett ügyfelek az eljárás megindításáról szóló értesítésben kapják meg. A másodfokú döntés felülvizsgálata iránt – jogszabálysértésre hivatkozva – annak közlésétől számított 30 napon belül az illetékességgel rendelkező bíróságnak címzett, de az elsőfokú közlekedési hatóságnál 3 példányban benyújtott kereset terjeszthető elő.

Az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) 

A másodfokú eljárást megindító iratot (fellebbezést) minden esetben a másodfokú hatóság, azaz a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központ címzetti megjelöléssel, de a kifogásolt döntést hozó elsőfokú hatóságnál kell benyújtani a megtámadott döntésben meghatározott határidőn belül. A fellebbezés benyújtásával együtt a megtámadott döntésben előírt fellebbezési díjat (illetéket) is be kell fizetni, és a díjfizetés igazolását a fellebbezéshez csatolni kell, illeték esetén a fellebbezési iratra felragasztott illetékbélyeggel.

NKH Központ Másodfokú Hatósági Főosztály elérhetőségei

Cím

1389 Budapest 62., Pf.: 102.

Telefon

1/8159-600

Fax

1/8159-609

Email

masodfok@nkh.gov.hu

Ügyfélfogadás ideje

Telefonon egyeztetett időpontban

Időpontfoglalás

Telefonon, faxon, e-mailen

Az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő)

A másodfokú eljárás ügyintézési határidejére a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 33. §, 33/A. § és a 33/B §-ban foglaltak alapján általában 30 nap, de egyes ügytípusoknál ez hosszabb idő is lehet. Az ügyfelek a tényleges eljárási időre vonatkozó pontos tájékoztatást az eljárás megindításáról szóló értesítésben kapják meg. Az ügyintézési határidő indokolt esetben egy alkalommal, az alaphatáridő tartamával (30 nappal) meghosszabbítható.

A másodfokú eljárások tekintetében nem kell formanyomtatványt használni, a szakterületi tájékoztatásokban leírtakat kell értelemszerűen alkalmazni.

Jogszabályi vonatkozás

Az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok

Egyebekben a szakterületi tájékoztatásokban megjelölt jogszabályok irányadók.

 

 

Jogsegély

 

Kapcsolatfelvétel az alábbi elérhetőségen lehetséges:

NKH Belföldi Jogsegély

jogsegely@nkh.gov.hu