Ugrás a találatokra
2016
okt. 14
péntek

Katasztrófa elhárítási gyakorlat a Dunán

2016. október 14.
Az Árpád-híd pesti hídfőjének ütközött motoros hajóról leszakadó, gázolajjal feltöltött bárka irányíthatatlanul sodródik, és nekivágódik a parton szabályosan kikötött rendezvényhajónak, amelyen egy esküvői rendezvény miatt 150-en ünnepelnek. A bárkából kiömlő gázolaj miatt tűz üt ki a rendezvényhajón, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy az esküvő fényét emelendő, a tűzijátékhoz pirotechnikai eszközöket halmoztak fel a fedélzeten. És ez mind megtörtént a Dunán, fényes nappal. Gyakorlatozott a Katasztrófavédelem és társszervezetei, köztük a közlekedési hatóság.

2016
júl. 13
szerda

A szervezők figyelmeztetik a Kékszalag indulóit

2016. július 13.
Csak azok vágjanak neki a Kékszalag 155 kilométeres távjának, akik erre személyes képességeiket és hajójuk műszaki állapotát is alkalmasnak tartják, figyelmeztették a szervezők az indulókat a csütörtöki rajt előtt, ugyanis az előrejelzések szerint erős szél várható a verseny ideje alatt.

2016
jún. 09
csütörtök

Hajózási ügyfélszolgálatok az országban, szezonális ügyfélablakok a Balatonon

2016. június 09.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala az egyablakos ügyintézés, valamint az ügyfélközpontú hajózási feladat ellátás érdekében a budapesti székhelyen kívül Komáromban, Mohácson, Tokajban, Szegeden és Siófokon Hajózási Hatósági Szolgálati és Ellenőrzési Pontokat működtet, melyekben hétfőn, szerdán és pénteken van ügyfélfogadás.

2016
ápr. 25
hétfő

Magyar Hajózás konferencia a Dunán

2016. április 25.
Gyors, környezetkímélő, relatíve olcsó, ám a hazai áru- és személyszállítási kapacitásnak csupán öt százalékát fedi le a belvízi hajózási ágazat, amelyben komoly fejlődési potenciál van, állapították meg a szakemberek a II. Magyar Hajózás konferencián

2016
ápr. 01
péntek

Elindult a viharjelzés a nagy tavakon

2016. április 01.
Közösen kapcsolta be a nagy tavakra telepített viharjelző rendszert Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke és Tollár Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) konferenciáján, csütörtökön Budapesten.

2016
febr. 19
péntek

Megnyílt a Boat Show

2016. február 19.
Megnyitotta kapuit a jubileumi, 25. Boat Show. A február 18-21 között a Hungexpón megrendezett kiállítás Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője.

2015
okt. 01
csütörtök

Október végéig meghosszabbították a hajózási menetrendet a Balatonon

2015. október 01.
Meghosszabbítják az őszi hajózási menetrendet október utolsó hétvégéjéig a legkedveltebb balatoni útvonalakon: Siófok, Balatonfüred, Tihany, Badacsony között október végéig indítanak hajójáratokat a péntek-szombat-vasárnapi napokon.

2015
júl. 09
csütörtök

Indul a balatoni hajózási főszezon

2015. július 09.
Huszonkét kikötőből kilencvenhat menetrendi járat indításával és harminchárom személyhajóból álló flotta bevetésével szombaton kezdődik a balatoni hajózási főszezon.

2015
jún. 22
hétfő

Víz alatti kulturális örökségvédelmi UNESCO egyezményről szóló tájékoztató és az egyezmény szövege

2015. június 22.
Megjelent a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény kihirdetéséről szóló 2014. évi IX. törvény. Az egyezmény célja a kincskeresés, valamint a profit célú régészeti kutatás megszüntetése, a nemzetközi vizekben zajló tevékenység szabályozása, szakmai minimum felállítása, valamint a több ország által területileg, illetve kulturálisan érintett lelőhelyek kutatásának elősegítése.

2015
jún. 11
csütörtök

Ügyfélablak a Balatonon

2015. június 11.
Az elmúlt 2 év népszerűségére való tekintettel az idei szezonban ismét elindította a hajózási hatóság a balatonfüredi hajózási ügyfélablak működését.

2015
ápr. 27
hétfő

Balaton: tovább jár a komp, naponta indulnak hajók

2015. április 27.
Életbe lépett a Balatonon az új hajózási menetrend, az üzemidő hosszabb lett, és egyre több helyre lehet eljutni hajóval.

2015
ápr. 22
szerda

Konferencia a hazai hajózás fontos kérdéseiről

2015. április 22.
Belvízi fuvarozók, szállítmányozók, hajótulajdonosok és –gyártók, valamint hajózási szakemberek és szakhatóságok gyűltek össze tegnap - az első alkalommal megrendezett - Magyar Hajózás Konferencián, hogy megvitassák a hazai hajózás jelenleg fontos kérdéseit.

2015
márc. 02
hétfő

Tavaszi menetrend szerint közlekedik Szántód és Tihany között a komp

2015. március 02.
Február 28. szombattól tavaszi menetrend szerint közlekedik Szántód és Tihany között a komp - közölte Széles János, a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője az MTI-vel pénteken.

2014
nov. 27
csütörtök

Magyarország is sikeresen zárta az IRIS Europe 3 projektet

2014. november 27.
Az IRIS Europe 3 projekt záró rendezvényére 2014. november 26-án került sor Bécsben. Az eseményen a résztvevő országok bemutatták a projekt keretében megvalósított fejlesztéseket. Az IRIS Europe 3 projekt (Implementation of River Services in Europe) az Európai Bizottság TEN-T finanszírozási keretéből megvalósuló nemzetközi kezdeményezés. Elsődleges célja a folyami információs szolgáltatások fejlesztése a belvízi hajózás biztonságának, hatékonyságának és környezetbarát jellegének fokozása érde...

2014
júl. 30
szerda

Új ügyfélablak Lellén

2014. július 30.
Az NKH 2011 évi átalakulását követően minden évben megjelent a hajózási hatóság Balatonfüreden, hogy – az egyablakos ügyintézés keretében – a nyári hajózási szezonban az ügyfelek rendelkezésére álljon. A hajózási ügyfélablak egyre népszerűbb és az egyik legrégebbi vitorlás klub, a Balatonfüredi Yacht Club kikötőjében üzemel. A balatonfüredi ügyfélablak nyáron keddenként reggel 10.00 órától 15.00 óráig van nyitva.  Jó hír a déli parti vitorlázóknak, hogy az ügyfélszolgálat erősítése véget...

2014
júl. 10
csütörtök

Több mint ötszáz hajó rajtolt el a 46. Kékszalagon

2014. július 10.
Kellemes észak-keleti szélben rajtolt el csütörtök délelőtt a 46. Kékszalag- Audi Nagydíj több mint 500 hajós mezőnye. A hagyományos balatoni tókerülő versenyen a Füred-Kenese- Siófok-Keszthely- Füred közötti - légvonalban 155 kilométeres - távot kell megtenni a versenyzőknek. A Kékszalag Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenye, melyet először 1934. július 27 -én rendeztek meg, akkor mindössze 21 hajó vett részt tajta. A győztes a Rabonbán I. volt, az elmúlt évtizedekben viszo...

2014
ápr. 22
kedd

Hivatalosan is megkezdődött a hajózási szezon a Balatonon

2014. április 22.
​Nem emelkednek a jegyárak az idén a balatoni hajókon - ezt a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója jelentette be a szezon első napján, szombaton. Halmos Gábor arról is beszélt: a cég 22 hajójának felkészítésére összesen 60 millió forintot fordítanak. Megkezdődött a vitorláskikötők újracölöpözése, a több mint 9 millió forintos beruházás pünkösdre fejeződik be. Addigra elkészül Balatonboglár, Balatonszemes és Szigliget kikötői fogadóépületeinek energiatakarékos fejlesztése is.

2013
dec. 12
csütörtök

A magyar belvízi hajózás erősítése a cél

2013. december 12.
A ProDuna projekt célja, hogy támogassa az érintett kormányzati és szakmai szerveket a hazai belvízi hajózási ágazat fellendítésében, projektszemléletben menedzselje a hazai belvízi hajózással összefüggő feladatokat (menedzsment, promóció, oktatás, fenntartási kérdések és egyéb gyakorlati problémák megoldása). A projekt az Európai Bizottság és a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE, projektgazda) közös finanszírozásában valósult meg.

2013
aug. 05
hétfő

Jelentős változások a kedvtelési célú kishajó-vezetői vizsgáztatásban

2013. augusztus 05.
Nagy mértékben egyszerűsödött a Nemzeti Közlekedési Hatóság által felügyelt vitorlás és motoros kishajók vezetéséhez szükséges vizsgák rendszere egy nemrégiben megjelent kormányrendelet következtében (42/2013. (VII.19.) NFM rendelet).

2013
júl. 24
szerda

Rajtol a Kékszalag

2013. július 24.
A Balaton egyik legrégebbi, de mindenképpen legnépszerűbb vitorlás versenyét, a Kékszalagot évente rendezik. Az idei, 45. Kékszalag Nemzetközi Tókerülő versenyre 2013. július 25-28. között kerül sor.