Nemzetközi összefogás tachográf manipulációk ellen


Gépjárműves szakterület   |  
2013.05.10.
Nemzetközi összefogás tachográf manipulációk ellen
Nemzetközi összefogás tachográf manipulációk ellen
A műszaki közlekedésbiztonsági vizsgálatokra, valamint a vezetési és pihenőidők ellenőrzésére fókuszál elméletben és a terepen szervezett gyakorlatok keretében is az Euro-Contrôle-Route (ECR) csereprogram, melynek harmadik alkalommal házigazdája a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A május 5-10 között Budapesten megrendezésre kerülő képzésre tíz országból érkeztek szakértők.
A közúti ellenőrzés minősége országonként eltérő, ezért az Euro Controle Route tagjai a régiók közötti harmonizáció és tapasztalatcsere jegyében látogatnak egymáshoz. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Nemzetközi Főosztály és a Közúti Gépjármű- közlekedési Hivatal Jármű Módszertani Főosztálya szervezésében tíz országból 21 szakembert lát vendégül, akik kedden már élesben láthatták a Vác környékére kitelepült mobil egységek munkáját.
 
 A kétnapos ellenőrzés keretében többek között a kamionvezetőknél a kötelező pihenőidőt betartását rögzítő tachográfot, a tengelyterhelést, a rakomány szabályos elhelyezését és rögzítését, valamint a teherautó általános műszaki állapotát ellenőrizték, de betekintést nyerhettek a műszaki vizsgáztatás hazai gyakorlatába is.
A Euro-Contrôle-Route európai közúti közlekedési ellenőrzést végző hatóságokat, felügyeleteket tömörítő szervezet küldetése az ellenőrzés minőségének emelése a közúti biztonság javítása, illetve a közúti közlekedés jogszabályainak történő megfelelés érdekében, valamint a tisztességes verseny támogatása. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Magyarország képviseletében 2008. január 1.-től teljes jogú tagként csatlakozott az ECR-hez. 
Az együttműködés fő célja elérni konzultáción, kooperáción és közös javaslatokon keresztül a lehető leghatékonyabb és harmonizált ellenőrzési gyakorlatok megvalósítását a résztvevő országokban és ideális esetben Európa-szerte. Így konkrét céljai többek között a hatóságok közötti konzultáció erősítése, a szabálysértésekről történő információcsere, közös illetve koordinált ellenőrzések szervezése, együttműködés képzések terén, beleértve az új módszerekről történő tapasztalat és információcserét, valamint közös álláspontok, ajánlások elfogadása.
Tagságunk nagyban hozzájárul a közlekedésbiztonsági célkitűzések megvalósításához, s a közúton az egyenlő verseny megóvásához, továbbá a szakmai munkába történő bekapcsolódás megkönnyíti a közösségi szociális szabályozásból eredő tagállami kötelezettségek teljesítését is, illetve javítja az ellenőrzés hatékonyságát, új tapasztalatok, ismeretek megszerzésével.
A képzési csereprogramok vonatkozásában kiemelendőek a hazai szervezésben, 2010-ben Debrecenben, majd 2011-ben Gödöllőn lebonyolított rendezvények, melyekre rendre 10 országból mintegy 24 fő, illetve 11 országból mintegy 23 fő ellenőrzéssel foglalkozó szakember és közúti ellenőr érkezik.