Befejeződött az ECR ellenőrző akció


Befejeződött az ECR ellenőrző akció
Befejeződött az ECR ellenőrző akció
A menetíró manipulálását elősegítő eszközökkel nem, kirívó esetekkel azonban találkoztak a hatóság szakemberei azon az országos ellenőrző akción, amelyen a vezetési- és pihenési idők betartását, valamint az autóbuszok és a tehergépjárművek műszaki állapotát ellenőrizték. Az akcióban majdnem ezer gépjárművet állítottak meg és 137 esetben derítettek fel valamilyen szabálytalanságot.

A megyei (fővárosi) kormányhivatalok bevonásával, összehangolt országos ellenőrző akciót szervezett a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A június 9-11. közötti, tematikus ellenőrzés két kiemelt területre koncentrált: a közlekedésbiztonságra közvetlenül kockázatot jelentő vezetési- és pihenési időket érintő szabályok betartására – különös tekintettel a tachográf készülék manipulációját lehetővé tevő eszközök feltárására –, valamint a nem megfelelő műszaki állapotú autóbuszok kiszűrése. Az akció a közúti balesetek számának csökkentését, a közlekedésbiztonság színvonalának növelését igyekezett elősegíteni.  

Egységes tematika mentén ellenőriztek

A megyei (fővárosi) kormányhivatalok műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztályának közúti ellenőrei országszerte egységes tematika mentén ellenőriztek. A szemrevételezést közlekedésbiztonsági, műszaki, illetve környezetvédelmi ellenőrzés követte, majd a szakemberek rátértek a menetíró készülék megfelelő felülvizsgálati érvényességének ellenőrzése. Ennek során ellenőrizték a vezetési- és pihenő időkre vonatkozó jogszabályok betartását, amit a végzett szállításokhoz előírt engedélyek és igazolványok megfelelőségének megvizsgálása követett. Tehergépjárművek esetében a rakományrögzítések megfelelőségére is kitértek, illetve ellenőrizték a gépjárművezetők igazolványait is. A kormánytisztviselők minden esetben kiemelt hangsúlyt fektettek a tachográf készülék manipulációját lehetővé tevő eszközök feltárására, az ellenőrzést végzők között kifejezetten erre a területre specializálódott szakemberek is voltak. Az országos adatok összegzése után kiderült, hogy 996 járművet (személyszállítóból: 125 belföldit, 100 külföldit, áruszállítóból: 485 belföldit és 286 külföldit) ellenőriztek a közutakon. A vezetési- és pihenő betartásának ellenőrzése során 11295 napot vizsgáltak meg, ebből 336 bizonyult szabálytalannak. Összesen 3789 ellenőrzést végeztek el, amelyekből 137 esetben derítettek fel valamilyen szabálytalanságot. Menetíró manipulálását lehetővé tevő eszközöket egyetlen ellenőrzésen sem találtak a szakemberek!

Összesen két kirívó eset

Kirívó esettel két megyében találkoztak az ellenőrök: Veszprém megyében egy autóbusz sofőrje az adott napi tevékenységét igazoló tachográf korongon kívül egyetlen napra sem tudta igazolni a tevékenységét, ezért esetében a heti pihenőidő letöltését írták elő, a járművet pedig csak a váltó sofőr megérkezése után engedték vissza a forgalomba. Röszkénél ellenben a Csongrád megyei szakemberek a műszaki- és környezetvédelmi előírások olyan súlyos megsértését tapasztalták egy autóbusznál, hogy a határállomáson szolgálatot teljesítő járőr közreműködésével megtiltották a busz Magyarországra történő belépését, és visszafordították Szerbiába.

Nem a büntetés a cél

Az akció során 143 intézkedés történt, amelyből 23 esetben elegendőnek bizonyult a szóbeli figyelmeztetés is, ugyanis a hatóság célja nem a büntetés, hanem a közlekedésbiztonsági előírások betartásának elősegítése volt. Ezt támasztja alá, hogy 32 esetben lehetővé tették a szabálytalanság azonnali megszüntetését is, így ezeknél az eseteknél is elmaradt a szankcionálás. A súlyos szabálysértések miatt 30 járművet rendeltek műszaki vizsgára, míg 47 esetben közigazgatási bírság kiszabását kezdeményezték a szakemberek, és 9 társhatósági intézkedésre is sor került. A Nemzeti Közlekedési Hatóság elkötelezett a közlekedésbiztonság ügye mellett, ezért a jövőben is tematikus országos ellenőrző akciók szervezésével kíván hozzájárulni a közúti szabálykövetés javításához.

S.V.A.