Ugrás a találatokra
2016
dec. 22
csütörtök

CEMT pályázati felhívás - 3. forduló

2016. december 22.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala pályázatot hirdet a 2017. évre érvényes CEMT multilaterális engedélyek elnyerésére a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendeletben foglalt előírásokat teljesítő, közösségi engedéllyel rendelkező fuvarozók részére.

2016
dec. 21
szerda

Vezetés esőben, hóban, jégen – a kognitív torzítások hatásai a téli autózásra

2016. december 21.
Amikor a tél igazán kemény fagyokkal támad, nemcsak a kedvezőtlen időjárási körülmények teszik veszélyessé a vezetést. Nagyon valószínű, hogy a legtöbb vezetőt megtévesztheti néhány olyan gyakori, kognitív torzítás, amelyek arra vezetnek, hogy valós képességeiket túlértékelve kezeljék a megváltozott helyzetet.

2016
dec. 19
hétfő

A motorkerékpár téli álma - biztonság és szakszerűség

2016. december 19.
Akárcsak nyáron, a téli hónapok során is jellemző a szélsőséges időjárás. A tél ugyanúgy érinti a közúti közlekedés összes résztvevőjét, de legfőképpen a motorkerékpárosok részére kedvezőtlen időszak. Arra viszont hasznos lehet, hogy a tavasz kezdetéig karbantartsa, konzerválja a tulajdonunkban lévő gépjárműveket.

2016
dec. 08
csütörtök

Pályázatot hirdet a Nemzeti Közlekedési Hatóság

2016. december 08.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala pályázatot hirdet a 2017. évre érvényes CEMT multilaterális engedélyek elnyerésére a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendeletben foglalt előírásokat teljesítő, közösségi engedéllyel rendelkező fuvarozók részére.

2016
dec. 07
szerda

Hogyan segítenek a vezetést támogató rendszerek télen?

2016. december 07.
Az autógyártás kezdeti biztonságtechnikai kritériumaihoz képest, ma már – hála az információtechnológiai forradalomnak – számos vezetést támogató rendszer is segítségünkre van az autóban, amivel akár a téli, nehéz útviszonyok között is jelentősen mérséklődik a balesetek bekövetkezésének kockázata, illetve az esetlegesen mégis megtörtént balesetben jelentősen csökken a bekövetkezett sérülések súlyossága.

2016
dec. 07
szerda

Kötelezővé teszik a motorhangot az elektromos autóknak az Egyesült Államokban

2016. december 07.
A hibrid és elektromos autók egyik legnagyobb előnye és egyben hátránya a nyugodt utazást biztosító csönd, ami nemcsak a kabinban, de a külső környezet számára is jóval alacsonyabb zajterhelést jelent. Sajnos nagyon balesetveszélyes.

2016
nov. 28
hétfő

Befejeződött a tehergépjárműveket ellenőrző ECR akció

2016. november 28.
A menetíró berendezés szándékos manipulációjával egyetlen esetben találkoztak az ellenőrök a november harmadik hetében tartott országos akció során, ami jelzi: a folyamatos ellenőrzéseknek köszönhetően egyre kevesebb fuvarozó próbálkozik tisztességtelen eszközökkel versenyelőnyt szerezni. A vezetési- és pihenőidőkre vonatkozó előírások megszegése azonban továbbra is gyakori szabálysértés.

2016
nov. 28
hétfő

Hó és jég - lassíts még!

2016. november 28.
A zord körülmények közötti vezetés kihívás lehet, és különösen kihat azon járművezetőkre, akiknek muszáj szembenézni a tél veszélyeivel. A hivatásos sofőrök például jelen vannak az utakon, bármilyen is az időjárás.

2016
nov. 21
hétfő

Bringológia

2016. november 21.
A kerékpárra többé nem tekinthetünk egyszerű sport- vagy közlekedési eszközként, mivel Európa számos nagyvárosában beszélhetünk a biciklizés forradalmáról: ez a kétkerekű jármű az élhető városi környezet, a társadalmi mobilitás és a fenntartható gazdaság eszköze és szimbóluma lett.

2016
nov. 17
csütörtök

A Téli átállás 2016 akció eredményei

2016. november 17.
Majdnem négyezer gépjárművet állítottak meg a közutakon november elején a szakemberek, akik a téli átállást, a zord időjárási körülményekre való felkészülést kívánták ellenőrizni. Kiderült, az autósok jelentős hányada már téli vagy négy évszakos gumiabroncsokkal közlekedik, ám továbbra is gyakori probléma az ablaktörlő lapátok nem megfelelő állapota, a világítóberendezések beállítása, fényereje.

2016
nov. 15
kedd

Elkezdődött az Overload akció

2016. november 15.
Háromnapos közúti ellenőrzési akciót szervez november 15-17. között Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest és Zala megyékben a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

2016
nov. 15
kedd

Téli közlekedés a gépjármű és gépjárművezető szempontjából - tanácsok és tippek

2016. november 15.
Mivel manapság jellemző az időjárási körülmények gyors és drasztikus megváltozása, akár 24 óra alatt is alapvető fordulat állhat be a közlekedés feltételeiben: talajmenti fagy, jégbordák, köd, hó. Vezetéstechnikai és karbantartási tippek téli autózáshoz.

2016
nov. 15
kedd

Vezetési képességek és az időskor

2016. november 15.
Közismert, hogy a felnőttkort követően, az életkor előrehaladtával az ember képességei romlanak. Megváltozik a biológiai működés, az idegrendszerben alapvető szerkezeti és funkcionális változások történnek - és mindezek hatással vannak az ember viselkedésére, motivációira, érzelmi viszonyulásaira.

2016
nov. 09
szerda

Az okosrobogó

2016. november 09.
Az elektromos és hibrid járművek manapság már az utcakép szerves részét képezik, ráadásul a zöld rendszámtábla miatt messziről felismerni azokat. Viszont szembetűnő, hogy amíg a személygépjárművek piaca növekszik, egyelőre kevés innovatív megoldás létezik motorkerékpárokra.

2016
nov. 08
kedd

Ijesztő tapasztalatok egy ittas vezetéssel foglalkozó felmérés során

2016. november 08.
A közelmúltban az Egyesült Királyságban egy biztosítási cég készített felmérést a brit közúti járművezetők alkoholfogyasztással és az alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetésével kapcsolatban, amelynek eredményei sokkoló képet mutatnak.

2016
nov. 02
szerda

Gumiabroncs javító vállalkozásokat ellenőrzött a hatóság

2016. november 02.
Leggyakrabban a kerékkiegyensúlyozó kalibrálására, valamint az emelő berendezésre vonatkozó előírások megszegésével találkoztak azon az országos ellenőrzésen, amelyen a gumiabroncs javító vállalkozások szabálykövetését vizsgálták az NKH szakemberei. Az ellenőrzés nem csak a technikai, műszaki feltételekre, de a vállalkozások szakmai tevékenységére is kiterjedt.

2016
okt. 28
péntek

A közlekedési balesetek áldozataira emlékeztek

2016. október 28.
A Közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott megemlékezést az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a társszervezetek Mindenszentek és a Halottak Napja alkalmából.

2016
okt. 28
péntek

Pályázatot hirdet a Nemzeti Közlekedési Hatóság

2016. október 28.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala pályázatot hirdet a 2017. évre érvényes CEMT multilaterális engedélyek elnyerésére a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendeletben foglalt előírásokat teljesítő, közösségi engedéllyel rendelkező fuvarozók részére.

2016
okt. 25
kedd

Gyorsabb és kényelmesebb a PÁV vizsgára jelentkezés

2016. október 25.
Jelentősen lerövidíti és hatékonyabbá teszi a Pályaalkalmasság Vizsgálatra (PÁV) történő jelentkezést az a fejlesztés, melynek eredményeképp az eddigi – jellemzően postai, e-mailes vagy személyes – jelentkezés helyett online felületen lehet vizsgálatra jelentkezni.

2016
okt. 25
kedd

Kutya az autóban

2016. október 25.
Az még hagyján, hogy a középső tükörben nem látunk tőle semmit, de tiszta nyál lesz a hátsó ülés, az ablak, a karfa, meg ami csak lehet. Aztán azon is izgulhatunk, hogy ne ugorjon a nyakunkba. Kutya és az autó együtt: nagy kihívás.