Megfelelőségértékelő szervezetek kijelölése


A közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről szóló 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 1. § (4) bekezdése és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdés l) pontja alapján, a közúti (útügyi) és vasúti szakterületen, első fokon az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal jár el. A hatóság a kijelölt szervezetek tevékenységét folyamatosan ellenőrzi, felügyeletét ellátja.

Hogyan épül fel a kijelölési eljárás?
  • A közlekedési hatóság kijelölési eljárása során megvizsgálja, hogy a szervezet a jogszabályi előírásoknak megfelel-e;
  • megfelelés esetén lefolytatja a kijelölési és bejelentési eljárást.
  • A kijelölési eljárás bonyolult és összetett. A kérelmet és mellékleteit írásban kell benyújtani.
  • A kérelem benyújtása előtt a közlekedési hatóság egyeztetési és tájékoztatási lehetőséget biztosít a kijelölési eljárást kezdeményező szervezetnek.
  • A kijelölési eljárás igazgatási szolgáltatási díjköteles, amelynek mértékét jogszabály állapítja meg.

Az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal nyilvántartást vezet a hatáskörében kijelöléssel, valamint EU Bizottsági bejelentéssel rendelkező megfelelőségértékelő szervezetekről.

Az EU Bizottsághoz bejelentett szervezetek „NB" azonosító számmal rendelkeznek, részletes jogosultságaik az EU-Nando honlapon megtekinthetők.

Egyedi esetek

Az EU szabályozási feladatkörében hozott jogszabályok esetében a közlekedési hatóság kijelölési feladatának teljesítésével egyidejűleg a kijelölt szervezeteket az EU Bizottságánál bejelenti.

Jogszabályi vonatkozás

Az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 305/2011/EU rendelete (2011. március 9.) alapján történő kijelölési ügyekben az eljárások lefolytatására 2013. január 1-től, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal rendelkezik hatáskörrel a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés, k) pont, ka) és kb) alpontok alapján.

A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységével és az ahhoz kapcsolódó hatósági kijelölési feladatokkal kapcsolatos jogszabályok:

Milyen irányelvek tekintetében kérelmezhető az EU Bizottságához való bejelentés?
  • Az Európai Parlament és a Tanács 2008/57/EK irányelve (2008. június 17.) a vasúti rendszer Közösségen belüli kölcsönös átjárhatóságáról;
  • Az Európai Parlament és a Tanács 2000/9/EK irányelve (2000. március 20.) a személyszállító kötélvontatású vasutakról.

Észrevétel megtétele

Az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal hatáskörében kijelölt, valamint EU Bizottsági bejelentéssel rendelkező megfelelőségértékelő szervezetek szolgáltatásaival kapcsolatosan írásban bejelentéssel lehet élni.

Postacím

Nemzeti Közlekedési Hatóság, Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal,

1387 Budapest Pf. 30

 Email

nando@nkh.gov.hu

Ügyintézési határidők

Az ügyintézési határidő kezdete a kérelemnek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz történő beérkezését követő nap, vége pedig az eljárást lezáró döntés postára adásának napja.

Mi nem számít bele az ügyintézési határidőbe?
  • a hatásköri vagy illetékességi vita egyeztetésének, valamint az eljáró hatóság kijelölésének időtartama,
  • a jogsegélyeljárás időtartama, továbbá a valamely hatóság, bíróság vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásból történő adatnak a beszerzéséhez szükséges idő,
  • a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő,
  • a szakhatóság eljárásának időtartama,
  • az eljárás felfüggesztésének időtartama,
  • a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama,
  • a kérelem, a döntés és egyéb irat fordításához szükséges idő,
  • a szakértői vélemény elkészítésének időtartama,
  • a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama.

Megfelelőségértékelő szervezetek kijelölésének ügyintézési határideje

Megfelelőségértékelő szervezetek kijelölése

2 hónap