Befejeződött a „TISPOL és ECR” akció: majdnem ezer gépjármű, 137 szabálytalanság


Közlekedési Hatóság   |  
2015.09.23.
Befejeződött a „TISPOL és ECR
Befejeződött a „TISPOL és ECR" akció: majdnem ezer gépjármű, 137 szabálytalanság
Néhány híján majdnem ezer gépjárművet ellenőriztek a megyei (fővárosi) kormányhivatalok műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztályainak szakemberei az országos ellenőrző akció során, amelynek feladata a fáradt gépkocsivezetők és a manipulált menetíró berendezésekkel közlekedők kiszűrésére volt a forgalomból. A 996 megállított és ellenőrzött járműből 137 esetben derült ki valamilyen szabálytalanság, a menetíró manipulálásának gyanújával négy esetben találkoztak.

A magyar hatóságok tizenegy éve csatlakoztak az Európai Közlekedésrendészeti szervek hálózatához, a TISPOL-hoz, amelynek legreprezentatívabb, a járművel közlekedők széles rétegét érintő tevékenysége a határokon átívelő nemzetközi ellenőrzések szervezése. A kampányok Európa területének jelentős részére kiterjednek, a nemzetközi ellenőrzéseket a tagállamok– előre tervezetten – egy időben, és azonos céllal hajtják végre. Idén összesen kilenc nemzetközi közúti ellenőrzést bonyolítanak le, a hálózat legutóbb kifejezetten a fáradt gépkocsivezetőket és a manipulált menetírók kiszűrését helyezte a fókuszba.

Azonos szempontok szerint 

Az előző hétfőn kezdődött és szerda estig tartott akció során a megyei (fővárosi) kormányhivatalok műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztályainak közreműködésével vizsgálták meg a gépjárműveket és azok vezetőit. Az akció a kontinens többi országához hasonlóan azonos tematika mentén zajlott, a kormányhivatalnokok a gépjárművezetőkre vonatkozó vezetési és pihenőidők betartásának ellenőrzése mellett minden esetben megvizsgálják a gépjárművekbe szerelt menetíró berendezést is, valamint az illesztési címkén feltüntetett és a hajtott kerék gumiabroncsán feltüntetett méretszámok egyezését is.

 

Átfogó ellenőrzés

Az országos akció összesítése után kiderült: 996 járművet (a személyszállítók közül 125 belföldit és 100 külföldit, az áruszállítók közül 485 belföldit és 286 külföldit) állítottak meg a szakemberek, melynek során 3789 közúti ellenőrzésből 137 esetben derítettek fel szabálytalanságot. Az ellenőrzések szemrevételezéses közlekedésbiztonsági és műszaki ellenőrzéssel kezdődtek (1441 esetben), majd a környezetvédelmi jellemzők (747 esetben), és menetíró készülékek megfelelő felülvizsgálati érvényességének ellenőrzésével folytatódott: a vezetési- és pihenő időkre vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzése során 16850 napot vizsgáltak meg, a szállításokhoz előírt engedélyek és igazolványok megfelelőségének ellenőrzésére pedig 887 esetben kerítettek sort. De kitértek a rakományrögzítések megfelelőségének, valamint a gépjárművezetők érvényes vezetői engedélyeinek ellenőrzésére is.


Tachográfos visszaélések és manipulációk

Az akció 196 intézkedéssel zárult, amelyből 4 esetben pihenőidő elrendelésére került sor. Ugyanakkor 37 esetben a szóbeli figyelmeztetés is elegendő volt, mivel a hatóság célja az ellenőrzéssel nem büntetés, hanem a jogkövető magatartás elősegítése volt, de a szabálytalanság azonnali megszüntetésére is lehetőség volt 28 esetben. Ennek ellenére 22 társhatósági intézkedésre, 23 műszaki vizsgára való berendelésre és 82 közigazgatási bírság kezdeményezésére került sor. Az akció során négy esetben merült fel a menetírók manipulálásának gyanúja, ezekben az esetekben a szakemberek a vizsgált járművet tachográfműhelybe kísérték, ahol kifejezetten erre szakosodott szakemberek végezték el a szükséges vizsgálatokat.