Környezetvédelmi felülvizsgálat


Eljáró hatóságok (szervezetek): az illetékes megyei (fővárosi) kormányhivatalok és a velük szerződésben álló vizsgálóállomások

A környezetvédelmi felülvizsgálatok szabályait a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendelet tartalmazza.

A rendelet alapján környezetvédelmi felülvizsgálatot kell végezni a magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott, belső égésű motorral meghajtott vagy egyéb üzemű járművekre, a muzeális jellegű jármű, a motorkerékpár, a segédmotoros kerékpár, a mezőgazdasági vontató és a lassú jármű kivételével.

A jármű környezetszennyezési jellemzőit forgalomba helyezés előtti, vagy időszakos vizsgálat keretében elvégzett környezetvédelmi felülvizsgálat során kell ellenőrizni. A környezetvédelmi felülvizsgálat eredményét a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott „Műszaki adatlap" tartalmazza. 

A forgalomba helyezés előtti, vagy időszakos vizsgálatot megelőzően elvégzett környezetvédelmi felülvizsgálat eredményét a környezetvédelmi vizsgáló állomás által elektronikus úton rögzített tanúsítást, a „Műszaki adatlap" környezetvédelmi adatsoraival és minősítésével megegyező tartalmú „Környezetvédelmi adatlap" tartalmazza. A 30 napon belül kiállított megfelelt minősítést tartalmazó „Környezetvédelmi adatlap"-ot a forgalomba helyezés előtti, vagy időszakos műszaki vizsgálatot végző vizsgáló állomás - a jármű környezetvédelmi megfelelőségének tanúsításaként - a vizsgálata során elfogadja.

Új jármű forgalomba helyezése esetén, a jármű környezetvédelmi megfelelősége mérések végrehajtása nélkül is tanúsítható, ha a jármű jellemzői a gyártó által meghatározott valamennyi átadási, műszaki és minőségi követelménynek megfelelnek, és a gyártó, illetve vezérképviselet nyilatkozik a jármű környezetvédelmi osztályba sorolásáról.

A környezetvédelmi felülvizsgálat technológiája

Általános szabályok

A környezetvédelmi felülvizsgálat keretében ellenőrizni kell, hogy a jármű környezetvédelmi állapota megfelel a gyártó előírásainak, levegőszennyezése nem haladja meg a gyártó által előírt vagy a külön jogszabályban meghatározott határértéket.

A környezetvédelmi felülvizsgálathoz a mindenkor érvényes mérésügyi előírásoknak megfelelő konstrukciójú, hitelesített és pontosság ellenőrzött (kalibrált) készülékek és műszerek használhatók.

1.3. A gázelemző és füstölésmérő műszereken és egyéb berendezéseken kívül a közlekedési hatóság informatikai rendszeréhez illeszthetőeknek kell lenni a jellemzők mérésére alkalmas berendezéseknek, illetve a járművek fedélzeti számítógépével kommunikálni képes OBD kiolvasóknak is.

A szemrevételezés kiterjed a:

a) kipufogó rendszer tömítettségére, tömörségére;

b) katalizátor sértetlenségére (ha van);

c) kipufogógáz visszavezető rendszer megfelelőségére;

d) légszűrő megfelelőségére;

e) szekunder levegő rendszer megfelelőségére;

f) egyéb kapcsolatos érzékelők megfelelőségére;

g) olajszivárgás ellenőrzésére;

h) hűtővízszivárgás ellenőrzésére;

i) légkondicionáló megfelelőségére; tömörségére;

j) katalizátoros jármű esetén benzintank nyílás szűkítő beépítettségére;

 

A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM 5. számú melléklete alapján:

A gépjármű kipufogógázának szennyezőanyag-tartalmát meghatározó konstrukciós jellemzők és a rendelet függelékeinek mellékleteiben meghatározott szennyezőanyag kibocsátási követelmények teljesítése alapján a gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása a következő táblázat alapján történik.

 

A környezet-védelmi osztály jelzés (kód)

A környezetvédelmi osztályt meghatározó jellemző

 0

- katalizátor nélküli, Otto-motoros,

- a jóváhagyási előírások szerint nem minősített dízelmotoros,

- ENSZ-EGB 83.00-83.01/A vagy 49.00-49.01/A előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott dízelmotoros;

 1

- katalizátoros, nem szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros;

 2

- katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros [kivéve a 4. osztályba sorolt ENSZ-EGB 83.02/B. előírás (Euro 2) szerinti jóváhagyási jellel ellátott gépjárművet];

 3

- az ENSZ-EGB 83.01/C, vagy 49.02/A előírás (Euro 1) szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros;

 4

- az ENSZ-EGB 83.02/B. előírás (Euro 2) szerinti jóváhagyási jellel ellátott - katalizátoros, szabályozott keverékképzésű - Otto-motoros,

- az ENSZ-EGB 83.02/C, 83.03/C, 83.03/D, 83.04/C, 83.04/D, illetőleg a 49.02/B és 51.02 előírások (Euro 2) szerinti jóváhagyási jellel ellátott dízelmotoros;

 5

 

5E

5N 

5P

5Z

- tiszta gázüzemű- vagy elektromos meghajtású, illetőleg

- hibrid (a gépjárművet meghajtó elektromos-, valamint Otto- vagy dízelmotorral is ellátott) hajtású;

- tisztán elektromos gépkocsi;

- növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi;

- külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi (plug-in hibrid gépkocsi);

- egyéb nulla emissziós gépkocsi.

 6

- katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás A. szintje szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros (Euro 3);

 7

- az ENSZ-EGB 83.05 előírás C és D jóváhagyás (A), illetőleg a 49.03 előírás I. jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott dízelmotoros (Euro 3);

 8

- az ENSZ-EGB 83.05 előírás C és D jóváhagyás (A), vagy 49.03 előírás I. jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (Euro 3);

 9

- katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás B. szintje szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros (Euro 4);

 10

- az ENSZ-EGB 83.05 előírás C jóváhagyás (B) és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (Euro 4);

 11

- az ENSZ-EGB 49.03 előírás II jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (Euro 4);

 12

- az ENSZ-EGB 49.03 előírás III jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (Euro 5);

 13

- az ENSZ-EGB 49.03 előírás IV jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (EEV)

 14

- a 692/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 5)

15

- a 692/2008/EK, a566/2011/EU és a 459/2012/EU bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklet 2. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 6)

16

- az 582/2011/EU bizottsági rendelettel módosított 595/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint jóváhagyott gépkocsik (Euro 6)

 

1 - Az 1996. január 1. napját követően az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban újként forgalomba helyezett katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros gépkocsit az ENSZ-EGB 83.02/B. jelű jóváhagyási jellel ellátottnak kell tekinteni és a forgalomba helyezés engedélyezésekor, illetőleg a gépkocsi üzemben tartójának kérelmére a 4. környezetvédelmi osztályba kell besorolni/átsorolni.

2 - Az MR. A. Függelék A/2. melléklet I. rész 5.3.1.4. pont táblázatának „A" jelzésű sorában, illetőleg az ENSZ-EGB 83.05 előírás 5.3.1. szakasz szerinti I típusú vizsgálat során az 5.3.1.4. pont táblázatának „A" jelzésű sorában meghatározott határértékek szerinti jóváhagyás (RI).

3 - Az MR. A. Függelék A/41. melléklet II. fejezet 6.2.1. pont táblázatának „A" jelzésű sorában, illetőleg az ENSZ-EGB 49.03 előírás 5. szakasz 5.2.1. pont táblázata(i) „A" jelzésű sorában meghatározott határértékek szerinti jóváhagyás (RI).

4 - Az MR. A. Függelék A/2. melléklet I. rész 5.3.1.4. pont táblázatának „B" jelzésű sorában, illetőleg az ENSZ-EGB 83.05 előírás 5.3.1. szakasz szerinti I típusú vizsgálat során az 5.3.1.4. pont táblázatának „B" jelzésű sorában meghatározott határértékek szerinti jóváhagyás (RII).

5 - Az MR. A. Függelék A/41. melléklet II. fejezet 6.2.1. pont táblázatának „B1" jelzésű sorában, illetőleg az ENSZ-EGB 49.03 előírás 5. szakasz 5.2.1. pont táblázata(i) „B1" jelzésű sorában meghatározott határértékek szerinti jóváhagyás (RII).

6 - Az MR. A. Függelék A/41. melléklet II. fejezet 6.2.1. pont táblázatának „B2" jelzésű sorában, illetőleg az ENSZ-EGB 49.03 előírás 5. szakasz 5.2.1. pont táblázata(i) „B2" jelzésű sorában meghatározott határértékek szerinti jóváhagyás (RIII).

7 - Az MR. A. Függelék A/41. melléklet II. fejezet 6.2.1. pont táblázatának „C" jelzésű sorában, illetőleg az ENSZ-EGB 49.03 előírás 5. szakasz 5.2.1. pont táblázata(i) „C" jelzésű sorában meghatározott határértékek szerinti jóváhagyás (RIV).

8 - EEV: fokozottan környezetkímélő jármű.

9 - A hibrid hajtású gépjárművet az 5. környezetvédelmi osztálynál magasabb - a belsőégésű motorja által meghatározott - környezetvédelmi osztályba kell besorolni, amennyiben a meghajtó belsőégésű motor legalább Euro 3 jóváhagyású.

10 - Az Euro 5 kibocsátási határértéket a 692/2008/EK bizottsági rendelet XVII. mellékletével (2008.07.28. HL199 p130) módosított, a könnyű személy- gépjárművek és haszongépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról és a járműjavítási és karbantartási információk elérhetőségéről szóló 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 1. táblázata határozza meg.

11 - Az Euro 6 kibocsátási határértéket a 692/2008/EK bizottsági rendelet XVII. mellékletével (2008.07.28. HL199 p130) módosított, a könnyű személy- gépjárművek és haszongépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról és a járműjavítási-és karbantartási információk elérhetőségéről szóló 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 2. táblázata határozza meg.

12 - Az Euro 6 kibocsátási határértéket az 582/2011/EU bizottsági rendelet XV. mellékletével (2011.06.25. L167/163) módosított, a nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro 6) tekintetében a gépjárművek és motorok típusjóváhagyásáról, a járművek javítására és karbantartására vonatkozó információkhoz való hozzáférésről szóló 595/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklete határozza meg.

Eljárási díjak

A környezetvédelmi felülvizsgálat hatósági díjait, a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet II. Fejezete tartalmazza.

 

A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatához kapcsolódó hatósági eljárások és tevékenységek díjai Ft/db
A járművek környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos közlekedési hatósági tevékenységek díja  
A környezetvédelmi vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárás díja 85 700
A környezetvédelmi vizsgáló állomás engedélyezése további járműkategóriák vizsgálatára, kategóriánként 7 300
Az időszakos vizsgálat hatósági eljárása keretében, de attól elkülönítetten végzett környezetvédelmi felülvizsgálat díja  

3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű jármű esetén

5 800

3500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű jármű esetén

10 360
A környezetvédelmi adatlap pótlásának díja 460

 

Kapcsolódó jogszabályok

A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendelet, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM, a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet.