Több mint ötszáz hajó rajtolt el a 46. Kékszalagon


Hajózási Szakterület   |  
2014.07.10.
Több mint ötszáz hajó rajtolt el a 46. Kékszalagon
Több mint ötszáz hajó rajtolt el a 46. Kékszalagon

Kellemes észak-keleti szélben rajtolt el csütörtök délelőtt a 46. Kékszalag- Audi Nagydíj több mint 500 hajós mezőnye. A hagyományos balatoni tókerülő versenyen a Füred-Kenese- Siófok-Keszthely- Füred közötti - légvonalban 155 kilométeres - távot kell megtenni a versenyzőknek.

A Kékszalag Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenye, melyet először 1934. július 27 -én rendeztek meg, akkor mindössze 21 hajó vett részt tajta. A győztes a Rabonbán I. volt, az elmúlt évtizedekben viszont legtöbbször a Tramontana nevű hajó ért vissza elsőként a füredi célba. A legtöbb versenyt nyert kormányos Litkey Farkas, aki eddig 11-szer nyert: 2001-2009-ig zsinórban kilencszer, majd 2011-ben és 2013-ban győzött. Az egytestű hajók rekordját  (10 óra 40 perc) 1955-ben a Németh István kormányozta Nemere II. állította be. A verseny abszolút rekordját 2012. óta a Fifty-Fifty nevű katamarán tartja, Józsa Márton kormányzásával 10 óra 32 perc alatt tették meg a távot.

A 46. Kékszalag vitorlás versennyel kapcsolatban az NKH ÚVHH hajózási szakterülete – hatósági jogkörében eljárva - szakhatósági hozzájárulást adott a rendezvény megtartásához együttműködve a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, majd a rendezvényt a 93/Ba/2014 hajósoknak szóló hirdetményben közzétette. A tradicionális és népszerű versenyen induló vízijárművek műszaki vizsgáztatását a Hajóüzembiztonsági és Regiszteri Osztály kiemelten kezelte.

Füreden a rajttal együtt megnyíik a vasárnapig tartó Kékszalag fesztivál színes programokkal, koncertekkel, kulináris és kulturális csemegékkel. Bővebb információkat a www.kekszalag.hu oldalon olvashatnak.

Új ügyfélablak Lellén

Az NKH 2011 évi átalakulását követően minden évben megjelent a hajózási hatóság Balatonfüreden, hogy – az egyablakos ügyintézés keretében – a nyári hajózási szezonban az ügyfelek rendelkezésére álljon. A hajózási ügyfélablak egyre népszerűbb és az egyik legrégebbi vitorlás klub, a Balatonfüredi Yacht Club kikötőjében üzemel. A balatonfüredi ügyfélablak nyáron keddenként reggel 10.00 órától 15.00 óráig van nyitva.

Jó hír a déli parti vitorlázóknak, hogy az ügyfélszolgálat erősítése végett, illetve a nagy sikerre való tekintettel az NKH hajózási szakterülete Balatonlellén is nyitott egy hajózási ablakot, ami a Bavaria Yachtclub kikötőjében, nyáron minden csütörtökön 10.00 órától 15.00 óráig van nyitva.