Ugrás a tartalomhoz
Menü

Hivatásos járművezetés


A tájékoztató alapvető célja a hivatásos gépjárművezetők figyelemfelhívása a vizsgák körülményeire, valamint a munka során kockázatot jelentő veszélyek előfordulására. Most minden egy helyen a személyszállításról, az árufuvarozásról és a különböző, speciális közúti tevékenységekhez szükséges szaktanfolyami igazolványokról.

 

Kapcsolódó cikkek


A 2015. év az amerikai közúti fuvarozásban

Az év végének közeledtével minden területen sorra jelennek meg az adott évet objektív vagy szubjektív szempontok szerint értékelő írások és összegzések. Ennek megfelelően az Amerikai Egyesült Államok közúti fuvarozásának egyik legnépszerűbb szakmai honlapja is elkészítette az USA-beli kamionozás 2015-ös évét statisztikai szempontból bemutató beszámolóját, amelynek becsült adataiból ismertetünk párat.

A gépjárművezetők legfontosabb okmányai, kötelezettségei a közúti árufuvarozásban

Egy tehergépjármű vezetőjének számos különböző okmánnyal kell rendelkeznie, amelyek igazolják a munkakör betöltésére való jogosultságot és a megfelelő színvonalú munkavégzéshez szükséges szakmai képesítések meglétét. Az alábbiakban ezen okmányok közül mutatjuk be a legfontosabbakat, ismertetjük a megszerzésükre vonatkozó kötelezettségeket és a fontosabb feltételeket.

A közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjai

Pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás típus Díj I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV I. kategóriában 8 310 Ft I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV II. kategóriában 8 310 Ft I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV III. kategóriában 8 310 Ft I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV IV. kategóriában 8 310 Ft Mennyibe kerül a fellebbezés? II. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV I-IV. kategóriában, kategóriánként 12 620 Ft Mennyibe kerül a vezetési pr...

A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjak

Elméleti vizsgák Díj Az elméleti írásbeli és szóbeli vizsga (vizsgatárgyanként) 6 000 Ft Számítógépes elméleti vizsga (vizsgatárgyanként) 4 600 Ft A szakképesítés elméleti írásbeli és szóbeli vizsga (vizsgatárgyanként) 3 000 Ft Esettanulmány (vizsgatárgyanként) 8 000 Ft Gyakorlati vizsgák Díj A járművezetéssel járó gyakorlati vizsgák díja (kategóriánként és vizsgatárgyanként) Rutinvizsga (kategóriánként) 3 500 Ft Járműkezelési vizsga 4 700 Ft Járműkezelési vizsga (AM) 3 600 Ft Speciális tanpá...

A közúti árufuvarozói és autóbuszos személyszállítási tevékenység végzésére irányuló engedélyezési eljárás díjai

Eljárás Díj Közúti árufuvarozói, illetőleg autóbuszos személyszállító engedély és belföldi saját számlás autóbuszos utasszállító igazolvány kiadása, érvényességi idejének lejárta vagy adatváltozás miatti cseréjének alapdíja 4 700 Ft Az engedélykivonatok járművenkénti vagy járműszerelvényenkénti díja: 50 járműig 1 600 Ft 51–100 járműig 795 Ft 100 jármű felett 335 Ft engedélyek, igazolványok elvesztése, megrongálódása esetén pótlásának díja engedélyenként, igazolványonként 1 050 Ft Nemzetközi közú...

A mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállítása szabályainak megszegéséből adódó bírságok mértéke

Típus Díj Felelős Növényvédő szer szállítása ömlesztve vagy tartányban 50 000 Ft feladó, szállító (fuvarozó) Nem folyékony műtrágya szállítása tartányban 30 000 Ft feladó, szállító (fuvarozó) Üzemanyag és folyékony műtrágya 6500 liternél nagyobb befogadó tartányban való szállítása 50 000 Ft feladó, szállító (fuvarozó) Nem megfelelő vontató használata 40 000 Ft szállító (fuvarozó) Nem megfelelő tartányos pótkocsi használata 50 000 Ft feladó, szállító (fuvarozó) A tartánynak nincs érvényes hatóság...

A nagykategóriás képzés hatékonysága az Egyesült Államokban

Az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb, közúti közlekedéssel foglalkozó, szakmai szervezete, a Transportation Research Board készített egy nagykategóriás-képzés hatékonyságával foglalkozó tanulmányt a 2010-es éves elején.

A nemzetközi közúti áru- és személyszállítási engedélyek és meghatározott okmányok kiadásának díjai

Eljárás Díj Egy oda-vissza útra jogosító (járati egy országra szóló) engedély 1 045 Ft Ellenőrzési okmány (menetlevéltömb) kiadásával kapcsolatos eljárás díja 1 045 Ft Nem liberalizált nemzetközi különjáratok végzésére jogosító engedély díja, amely tartalmazza az engedélykérelem költségét is 1 045 Ft 1 naptári évben korlátlan számú útra jogosító áru- és személyszállítási engedély díja (a CEMT engedélyek kivételével) nem EU tagállamokkal kötött kétoldalú megállapodások esetén 13 690 Ft 1 naptári ...

A személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatások engedélyezési eljárásaihoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak

Az igazgatási szolgáltatás típus Díj a személytaxi-szolgáltatásra vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra vonatkozó engedély kiadása 5 591 Ft a személytaxi-szolgáltatásra vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra vonatkozó engedély kivonat kiadása, cseréje, pótlása 3 400 Ft személytaxi vagy személygépkocsis személyszállító vezetői igazolvány kiadása, kérelemre történő módosítása, cseréje, pótlása 1 118 Ft vagyoni biztosíték felhasználásához szükséges hatósági rendelkezés...

Egyéb, a járművek használatához szükséges engedélyek, igazolványok, kártyák

Ezek az engedélyek valamely tevékenység gyakorlásához szükséges speciális, vagy kiegészítő engedélyek, okmányok (járati, sajátszámlás, áruszállítási, osztrák taxis, közlekedési korlátozás alóli engedély, digitális tachográf kártyák). Sajátszámlás utasszállító igazolvány Autóbusszal saját számlás személyszállítás közúti személyszállítási igazolvánnyal végezhető. A közúti személyszállítási igazolványt – járművenként két példányban, kérelemre – a székhely szerint illetékes Kormányhivatal adja ki. K...

Vissza a tetejére