Utasforgalomba állhattak az új IC+ kocsik


Vasút Hatóság   |  
2014.10.21.
Utasforgalomba állhattak az új IC+ kocsik
Utasforgalomba állhattak az új IC+ kocsik
A MÁV Start Zrt. saját fejlesztésű és hazai gyártású, vadonatúj 2 prototípus IC+ vasúti kocsija impozáns látványt nyújtott a gödöllői pályaudvar Királyi várója előtti bemutatón 2014. október 21-én, kedden. A légkondicionált, elektromos csatlakozókkal és kamerákkal, valamint GPS alapú utastájékoztatási rendszerrel felszerelt járművek 200 km/h sebességre is képesek, s elsőként a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalon szállítja majd az utasokat.

Az ünnepélyes forgalomba helyezés alkalmából tartott rendezvényen dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte: a két új kocsi bemutatása nemcsak gyakorlati, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír; a hazai vasút és járműgyártás újjáéledését jelképezi. „A magyar gazdaság versenyképesség-növelésének egyik motorja a vasúti közlekedés lehet" – fogalmazott az államtitkár.

Zaránd György, a MÁV Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a magyar vasúti járműgyártásnak jelentős múltja van. Bár az utóbbi időben szünetelt, de most újjáéledt, köszönhetően a hazai mérnökök szakmai felkészültségének. „Új korszak indulhat ezekkel a járművekkel; bízom benne, hogy büszkék lesznek rájuk az utasok, vasutasok egyaránt."

Az utasforgalmi próbateszt azután indulhatott meg, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság kiadta erre az engedélyt. „A hatóság típusengedélyezési eljárás keretén belül megvizsgálta a prototípus járműveket, és megállapította, hogy azok a biztonságos utasforgalom lebonyolítására alkalmasak. Kívánok az utasoknak magas szintű közszolgáltatást, biztonságos közlekedést, a MÁV Start Zrt.-nek pedig további sikeres fejlesztést – mondta el a rendezvényen Bíró József, az NKH útügyi, vasúti, hajózási elnökhelyettese.

Az új IC+ kocsiknak 250 000 kilométeres belföldi utasforgalmi próbaüzemet kell sikeresen teljesíteniük, mielőtt megindulhat a járművek sorozatgyártása. Útvonaluk az első időszakban hetente változik, hogy minél többen kipróbálhassák őket.